Kína és a porított tea eredete

A matcha története Kínában kezdődik. A teát a kínaiak már a Tang-dinasztia idején (618–907) rendszeresen itták, és a 8. században Lu Yu megírta róla az első ismert szakkönyvet, a Teáskönyvet (Csa csing). Lu Yu a víz kiválasztásától a tálalásig mindent leírt, és a teaivást a művelt, figyelmes élet részének tekintette. Ebben a korban a leszedett tealeveleket gőzölték, majd téglává préselték és megszárították. Így a tea jól tárolható és szállítható lett, ami a kereskedőknek is kapóra jött. Fogyasztáskor a téglából letörtek egy darabot, megpörkölték, porrá törték, és sóval, vagy fűszerekkel együtt forralták.

A döntő változás a Song-dinasztia alatt (960–1279) jött el. Ekkor terjedt el a porított tea elkészítésének az a módja, amelyben a finomra őrölt teaport egy tálban forró vízzel keverték el, és bambuszecsettel addig keverték, amíg habos nem lett. A kínai feljegyzések ezt a módszert „diancha” néven ismerik. A tea itt rangot is jelentett. Huizong császár (uralkodott 1100 és 1126 között) saját értekezést írt a teáról, és az udvarban a hab fehérségét és tartósságát versenyeken mérték össze. A matcha gyökerei ebben a kínai udvari kultúrában keresendők.

Kínában ez a módszer később kiszorult. A Ming-dinasztia idején (1368-tól) a laza, egész levelű tea leforrázása vált megszokottá, és a porított tea szokása a szülőhazájában fokozatosan feledésbe merült. Japánban viszont addigra gyökeret vert, és ott évszázadokon át tovább csiszolták.

Eisai és a matcha útja Japánba

A porított teát a japán hagyomány szerint Eisai zen szerzetes (teljes nevén Myoan Eisai, 1141–1215) hozta Kínából. Eisai kétszer is tanult a Song-kori Kína buddhista kolostoraiban, és második útjáról, 1191-ben teamagokkal, valamint a porított tea elkészítésének tudásával tért haza. Ő alapította meg Japánban a zen buddhizmus Rinzai-iskoláját, a tea pedig kezdettől a kolostori élet része volt. Egy tál matcha felajánlása Buddhának a mindennapi templomi gyakorlatok közé tartozott, és ez a szokás a mai napig él.

Eisai könyvet is írt a teáról. 1211-ben készült el a Kissa Yojoki (Teaivás az egészség megőrzéséért) című műve, amelyben a teát a test és a szellem orvosságaként ajánlja. A hagyomány szerint a sógunnak, Minamoto no Sanetomónak is teát adott, amikor az rosszul érezte magát, és a könyvet is neki ajánlotta. Azt figyelte meg, hogy a matcha ivása nyugodt éberséget ad, ami nagyban segítette a hosszú zen meditációkat. Ma már tudjuk, hogy ez a matchában lévő koffein és az L-teanin nevű aminosav együttes hatásának köszönhető. A koffein élénkít, az L-teanin pedig tompítja a feszültséget, így a kettő együtt tiszta, de nyugodt figyelmet ad. Ezt a hatásmechanizmust a tudományos kutatás a matcha élettani hatásairól szóló cikkünkben mutatjuk be részletesen.

Az első magokat Eisai a hagyomány szerint Kjúsú szigetén, a Szefuri-hegyen ültette el. A teamagok egy része később Myoe szerzeteshez került, aki Kiotó mellett, a Kozan-ji kolostor kertjében ültette el őket. Innen jutott a tea Uji vidékére, amely a 14. és 15. századra Japán egyik legismertebb teatermő területévé vált. Ujiban alakult ki az árnyékolásos termesztés is: a bokrokat szüret előtt hetekig letakarják, így a levél több klorofillt és L-teanint tartalmaz, és édesebb, mélyebb ízű lesz. Ez az eljárás különbözteti meg a matchát a közönséges zöld teától, és ezt követik a mai uji termelők is.

A japán teaszertartás (chado) kialakulása

A matcha a 13. és 14. században fokozatosan kilépett a kolostorok falai közül. A szamurájok és az arisztokrácia körében teaversenyeket (tocha) rendeztek, ahol a vendégek a tea származását találgatták, a pazar teatermekben pedig a kínai mintákat másoló drága kerámia és a díszes tekercsek számítottak. A 15. század második felében ezzel szemben jelent meg a radikális egyszerűség irányzata. Úttörője Murata Shuko (1423–1502) zen szerzetes volt, aki a hagyomány szerint abban a pillanatban érte el a megvilágosodást, amikor rájött, hogy Buddha örök törvényét a tál forró vízzel való megtöltésének puszta mozdulata tárja fel. Shuko kicsi, dísztelen teaszobát használt, és a kínai porcelán helyett az egyszerű japán kerámiát emelte be a szertartásba.

Ezt az irányt Takeno Joo (1502–1555), majd tanítványa, Sen no Rikyu (1522–1591) vitte tovább, és tette a japán teaszertartás alapjává a 16. században. Ezt a stílust wabi-chának nevezik. A wabi a szerény, természetes dolgok szépségét jelenti, ahol egy repedt, javított teatál ugyanúgy értéket hordoz, mint a hibátlan. Rikyu nevéhez kötik a chado négy alapelvét: wa (harmónia), kei (tisztelet), sei (tisztaság) és jaku (nyugalom). Egy teljes szertartás több órát is tarthat. A vendégek előbb könnyű étkezést kapnak, azután a sűrű koicha, majd a hígabb usucha matcha következik. A szertartás szépségét a házigazda és a vendégek elméje között létrejövő harmónia adja. A megfelelő módon lebonyolított szertartás segít megszabadítani a résztvevőt a gondoktól, miközben megvilágítja a természet és az emberi működés tökéletességét. A chado szó maga „a tea útját” jelenti, a szertartás másik neve, a chanoyu pedig egyszerűen „forró víz a teához”.

Egy teapavilon általában rendkívül szerény, szinte szigorú megjelenésű. Bejárata alacsony, a vendég csak meghajolva léphet be rajta, a falai üresek, a berendezése pedig egy tekercsre és egy szál virágra korlátozódik. Ez a tér csupán háttérként szolgál az ital elkészítéséhez és a vendéglátó és a vendégek közötti megosztás bensőséges gyakorlatához. A mindent betöltő, érzéki élményre való összpontosítás egyúttal a tárgyak múlandó szépségének és a finom gesztusoknak az ünnepe. Az évszázadok folyamán a chado tovább terjedt Japánban, és az udvari és szamuráj rétegen túl a társadalom minden osztályához elért. Rikyu leszármazottai három iskolát alapítottak (Urasenke, Omotesenke és Mushakojisenke), amelyek a mai napig aktívan tanítanak.

A matcha mai, globális elterjedése

A matcha Japánban hosszú évszázadokon át a szertartás itala maradt. Nyugatra először a 20. század elején jutott el a híre, részben Okakura Kakuzo „A tea könyve” című esszékötetének köszönhetően, amely 1906-ban jelent meg angol nyelven, és a japán teaízlést a nyugati olvasónak magyarázta el. Okakura a japánok közül az elsők között volt, aki a hagyományos művészetet és kézművességet a modern korban is támogatta. „Azok, akik nem érzik magukban a nagy dolgok kisszerűségét, nem fogják észrevenni az apró dolgok nagyszerűségét sem.” Ez a gondolata a mai matchafogyasztásra is igaz, mivel egy tál tea elkészítése néhány perc figyelmet kér a naptól.

Japánban a matcha a 20. században a konyhába is bekerült: a matchás édességek, a matcha fagylalt és a matcha mochi a hétköznapi ízek közé emelték a port, amely addig a teaszobához tartozott. A matcha tömeges elterjedése Japánon kívül jóval később, nagyjából az ezredforduló után indult el. Előbb a japán éttermek és teaházak, majd a kávézók vették át, ahol a teaport tejjel keverték el, és így született a matcha latte. Ma már smoothie-ba és süteménybe is kerül matcha, sőt a reggeli zabkásába is. Magyarországon a kávézók itallapjáról és a webshopokból vált ismertté, és sok vásárló a matcha lattén keresztül jutott el a tisztán elkészített teáig. Ennek a népszerűségnek két oka van. Az egyik az élettani hatás: a koffein és az L-teanin párosa a kávénál egyenletesebb, nyugodtabb energiát ad, mivel az aminosav ellensúlyozza a koffein idegesítő hatását. A másik a feldolgozás: mivel a teaport a levéllel együtt isszuk meg, a matcha a hagyományos, leforrázott zöld teánál koncentráltabb forrása lehet az antioxidánsoknak.

A hagyomány és a modern fogyasztás között nincs ellentét. A szertartásos matcha a figyelemről szól, a matcha latte a mindennapi energiáról, de a kettő ugyanabból az árnyékolt, kövön őrölt tealevélből készül. Ami a 12. századi szerzeteseknek a meditáció eszköze volt, az ma sokaknak a reggeli kávét váltja ki. A minőség kérdése mindkét esetben ugyanaz: milyen levélből, milyen eljárással készült a por. A Moya matchája ezért érkezik az Uji régióból, és a feldolgozása ma is a szerzetesek által kidolgozott hagyományos eljárást követi. A ma kapható fokozatokról a Moya Matcha osztályozás, az elkészítés lépéseiről pedig a matcha tea elkészítése cikkünkben olvashatsz. Egy tál jó matcha ma is ugyanazt a nyugodt éberséget adja, amit Eisai nyolcszáz éve a kolostorában felfedezett.

GYAKORI KÉRDÉSEK