A régi idők divatja és szokásai folyamatosan visszatérnek. Vágyva arra, hogy visszatérjünk a gyökerekhez, szeretünk visszanyúlni nagyon régi hagyományokhoz, és beépíteni őket a popkultúrába, hogy aztán annak elemeivé váljanak. Ezek a hagyományok – melyek mélyen a történelemben és a filozófiában is gyökereznek – kétségkívül továbbra is érvényesek, így jelenlétük is folyamatosan naprekésznek és természetesnek tűnik.
SOHA EL NEM TŰNŐ TRENDEK
Kétségtelen, hogy a matcha folyamatosan egyre divatosabbá válik – érdeklődők széles körét vonzza, miközben ismertsége és népszerűsége szélsebes iramban terjed; egyre és egyre több kávézó kínálatában és bolti polcon bukkan fel. Ma már matcha ízű édességeket importálunk Japánból, matcha-t adunk a koktéljainkhoz, hogy ezáltal azok is „superfood”-dá válhassanak vagy éppen egy csészényivel pózulunk az Instagrammon, mert tudjuk, hogy menőnek számít. Bár a fenti példákból is látható, hogy a matcha tea meghódította a modern világot, attól még továbbra is a távol-keleti archaikus kultúra szerves része.
Gyakorlatilag ugyanezt a folyamatot figyelhetjük meg a jóga esetében is. Egyre több iskola, tanfolyam, műhely és hétvégi szabadtéri, közparkokban tartott foglalkozás vagy tanfolyam üti fel a fejét. A különböző jógaszőnyegek és ruhák ma már minden elképzelhető színben hozzáférhetőek, mint ahogy a jógaórák is, amiket néha nem is profi oktató, hanem mondjuk egy „celeb” is tarthat. De a modern 21. századi kontextus ellenére attól még a jóga megmarad egy spirituális tevékenységnek, mint az elmúlt évezredek során végig.
Az ilyen trendek el nem tűnőek, vagyis végig velünk maradnak. Olyan változásokat váltanak ki, amelyeket nem utasítunk el elavult trendként. Sőt, ezek meglepően jól működnek együtt! Annak ellenére tehát, hogy a jógának és a matchának se történelmileg, se földrajzilag nem egyeznek a gyökerei, kivételes módon egészítik ki egymást.
TÖRTÉNELEM
A zöld tea Japánban a 12. század végén jelent meg. Kínából érkezett buddhista szerzetesekkel együtt, akik számára a Zen elválaszthatatlan része volt. Egy ponton porszerű formában kezdték használni, és ekkor született meg a teaszertartás – chadō (jelentése: „a tea módja”). A Matcha segítette a szerzeteseket az éberségben és lehetővé tette számukra, hogy lelki nyugalmat találjanak – ezek az elemek kulcsfontosságúak mind a meditáció, mind annak egy másik formájának tekintetében: a tea-szertartás során.
A „jóga” kifejezés az indiai filozófia egész rendszerére vonatkozik, amely az elme-test kapcsolatával foglalkozik. Legrégebbi nyomait az Indus-völgyben találták, Kr. E 2300-1500 körül. A jógatípusok, amelyek testhelyzeten (ászanákon), légzésszabályozó és tisztító technikákon alapulnak, mint például a hatha, a vinyasa vagy az ashtanga, manapság már nem csak nyugaton népszerűek, de a 19. század közepétől már itthon is nagyon sokak figyelmét felkeltetette.
MATCHA ÉS JÓGA – A NYERŐ PÁROS
A Matcha a legfiatalabb tealevelekből készül, amelyekben maga a vitalitás rejlik. Néhány héttel a betakarítás előtt a teacserjéket letakarják, hogy megakadályozzák azt, hogy a közvetlen napfény érhesse őket – ez segít megvédeni a bennük rejlő értékes anyagokat. Amikor egy tál matchát iszunk, a porított leveleket egészét elfogyasztjuk, ezzel így sokkal több tápanyagot és jótékony összetevőt juttatunk be szerveztünkbe, mint egy szokásos tea esetében – ez magasabb antioxidáns, vitamin, ásványi anyag és rost koncentrációt jelent. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ne adjunk hozzá 80 Celsius-foknál magasabb vizet – a túlzott hő ugyanis elpusztítja az értékes anyagokat és egyúttal tönkreteszi az ízét is.
Egy teáskanál matcha koffeintartalma 2 gramm. A kávéban található koffeintől eltérően a matchában lévő koffein lassan szívódik fel, ezzel tartós energiát biztosítva a szervezet számára. A matcha teában jelenlévő aminosavak (különösen az L-theanin) kötődnek a koffeinhez, és lassítják annak felszívódását a véráramba. Ennek eredményeként nincs gyors kortizol-leadás vagy adrenalin-tüske, amely miatt a szervezet csak még több koffeinre vágyna. A kávéhoz képest a matcha, amelynek felszívódása akár hat órát is igénybe vesz, nyugodt tudatosságot és éberséget kínál, és egyben regenerálja az állóképességünket is.
Ez a kombináció teszi a matchát a jóga ideális partnerévé. Egyrészt a jóga olyan sport, amely fizikai erőnlétet igényel, másrészt egyben a meditáció gyakorlása is, amelyben viszont elengedhetetlen a koncentráció és az éberség. A jóga és a matcha tehát tökéletesen passzolnak – kiegészítik egymást és felerősítik egymás egyedi tulajdonságait is. Egy tál matcha megkönnyíti a jógagyakorlat tökéletesítését, a jóga gyakorlása pedig abban segít, hogy szakértővé váljunk a matcha tea-szertartás megünneplésében.